1. rész: Mindent újra kezdeni…

Heaven Lutz egy átlagos lány, átlagos álmokkal, vágyakkal. Nem szeretne mást, mint igaz barátokat és szép életet. Ezek közül aránylag mind a kettő megvan neki. Egy szerető családban él, Detroitban. Az apja sikeres üzletember, szerte a világban több cége is van már, édes anyja pedig modell. Ő maga is örökölt néhány jó kis tulajdonságot a szülőktől. Anyjától természetes szépségét, apjától pedig a talpra esetséget. Abban az évben végzett a tizenegyedik osztállyal, és a nyarat pedig próbálta kikapcsolódással eltölteni. Mindez sikerült is. Sok időt töltött a barátaival, és keveset otthon, a szüleivel. De senki sem bánta. Egy este pedig…

- Szívem, hogy közöljük vele? Határozottan, vagy adjunk neki választási lehetőséget? – hallotta augusztus vége felé Heaven az édes anyja könyörgő hangját. Kora reggel volt, és ő arra kelt, hogy szomjas. Ezért kiment a konyhába, de az ajtóban megállt és hallgatózni kezdett. Kíváncsi volt, hogy miről van szó.

- Határozottan, ismered a lányod, vele csak úgy bírsz!

- Nem fog neki tetszeni!

- De el kell fogadnia, ennyi! Nem vitatkozhat… - Heavennek ennyi épp elég volt, már el is indult befelé a konyhába, és a szülei rögtön rá is néztek.

- Mi nem fog nekem tetszeni, apa? – kérdezte a lány az apjára nézve, miközben kivett a hűtőből egy narancslevet. Ahogy hallgatta az apját, kiöntött egy pohárral, és inni kezdett.

- Heaven, elköltözünk a városból, holnap délelőtt! Új céget nyitok Layers-ben. – Heaven már épp szólalt volna meg, próbált volna ellenkezni, amikor az apja megállította. – Ne is próbálj ellenkezni! Feküdj vissza nyugodtan aludni, utána pedig összepakolhatnál a szobádba, és elbúcsúzhatnál a barátaidtól, ha akarsz!

- De apa…

- Jó pihenést, Heaven! – erre a lány csak némán elindult vissza a szobájába. Nincs neki legjobb barátnője, csak sok, egyszerű, igaz barátja. Nincs neki barátja, és nincs is rá szüksége. Jól el van pasi nélkül, mégis amikor visszafeküdt az ágyába, nem bírt elaludni, mert egy valakire bírt csupán gondolni.

Tízkor kelt fel, felöltözött, az üres házba megreggelizett, és végül elment otthonról. Az útja a város egyik külső részéhez vezette, ahol megállt egy nem túl kicsi ház előtt. Ott pedig csengetett. Nem telt kevésbe, míg az ajtó kinyílt, és megjelent előtte Ryan Taylor.

- Szia! – tárta ki előtte a srác az ajtót.

- Bocsi a zavarásért…

- Nem zavarsz… - mosolygott rá.

- Egyedül vagy itthon?

- Ja, mint általában. – és Ryan itt közelebb lépett Havenhez, és magához húzva megölelte. Régebben együtt voltak, de nem alakultak jól a dolgok, ezért inkább szétváltak, és csupán barátok maradtak. A fiú azóta is többször elmondja, hogy szereti a lányt, többször is érezteti vele, de Haven próbál nem foglakozni vele.

- Ryan, elköltözünk a városból! – ahogy ezt halkan, gyengén kimondta, érezte, hogy a fiú ölelése elgyengül, és lecsúsztatja fejét a lány vállára. Homlokát támasztva sóhajtott fel, és amikor megszólalt, reszelős volt a hangja.

- Miért?

- Apám új céget akar nyitni…

- Hol?

- Layersben…

- Hogy hol?! – nézett egyenesen a lányra Ryan. Tekintete tele volt tűzzel, és mint mindig, látszott rajta, hogy bízik benne, hogy Haven csak szórakozik vele, de amikor a lány szemébe nézett, és abba is szomorúságot látott, felfogta, hogy ez bizony teljesen komoly… - Oké, bánom is én…

- Csak búcsúzni jöttem, holnap délelőtt megyünk!

- Oké, szia! – Ryan tekintete kifejezéstelen volt, csak nézte Havent, aki bólintott és elindult a kijárat felé.

- Vigyázz magadra, Ry! – nézett még vissza, de azzal a mozdulattal a fiú utána nyúlt, magához húzta és megcsókolta. Abban a csókba minden benne volt, aminek benne kellett lennie, minden érzelem, amit a fiú érzett a lány iránt, és minden emlék. – Viszlát! – suttogta remegő hanggal a lány, és már ott is hagyta Ryant. Remegő kézzel, testtel szállt be a kocsijába, adott gyújtást, és hajtott el. Arcán könnycseppek folytak végig, de próbált nem foglalkozni velük. Csak hajtott…

Haven aznap este úgy feküdt le, hogy a szobájába már minden össze volt pakolva. Az egész napja arra telt el, hogy pakolt és búcsúzott. Elment néhány barátnőjéhez, akikkel beszélgetett egy sors, mindenki elmondta neki a maga jó kívánságát, és végül magára maradt. Már csupán 12 óra volt hátra a repülő indulásáig, de ő nagyon nem akart elmenni. Meg volt elégedve az életével, miért akarna mindent itt hagyni, és Layers-ben újra kezdeni?

Haven következőnap 11-kor már kint volt a reptéren a szüleivel. Minden barátját megkérte, hogy maradjanak otthon, semmi képen se menjenek el integetni. Hálás volt, mert senki sem volt ott a lányok közül, csupán Ryan, akinek már csak azért se mondta, hogy ne menjen ki hozzá, mert azt hitte, úgyse menne.

- Te mit csinálsz itt, Ryan? – ment oda a fiúhoz, és szegezte neki a kérdést. Az-az egyik sarokban állt, zsebre dugott kézzel, a falnak támaszkodva.

- Csak kijöttem!

- Nem kellett volna!

- Nem érdekel! – és Ryan itt magához ölelte a lányt, szorosan. – Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra!

- Rendben, megígérem, ha te pedig azt, hogy elfelejtesz!

- Ne kérj hülyeséget! Majd valamikor felhívhatlak?

- Drága lesz…

- Nem érdekel!

- Oké, hívj, ha akarsz!

- Jövőre meg már úgyis oda megyek egyetemre! – igen, Ryannek nagy álma, hogy híres sportoló legyen, Layers-ben pedig van egy nagyon híres sport egyetem, ahova bár nagyon nehéz bejutni, a fiúnak sikerülni fog.

- Várni foglak szeretettel!

- Sok sikert! – és itt húzódtak el egymástól, de csak annyira, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. Ez az amit Haven annyira sokáig szeretett a fiúban. Attól, hogy férfias, jó pasi, perverz, sportos és okos, attól még rendes, és néha rájön a romantikusság is. Minden veszekedés után kibírta valahogyan engesztelni a lányt, csupán az utolsónál bukott el… Ryan itt óvatosan megcsókolta Havent, ami csupán egy pillanat volt, utána pedig csak ennyit mondott a lány szemébe. – Szeretlek… Kibaszottul fogsz hiányozni!

- Nekem is te! - és itt megszólalt a hangos bemondó, ami közölte a váró tömeggel, hogy a Layers-be induló repülő elkezdheti a felszállítást. – Mennem kell!

- Jó utat, és vigyázz magadra!

- Köszi! Legyél jó, és ne változz meg! – és Haven itt már el is indult a szülei után, akik a jegykezelő felé tartottak. A lány még az utolsó pillanatban visszanézett, és a fiú még mindig ott állt, és őt nézte. Egyszerre intettek a másik felé, és végül Haven felszállt a repülőre. Ott hagyott mindent, az egész addigi életét. Layer-ben majd mindent kezdhet előröl, kereshet új barátokat. Nem félt az újra kezdéstől, csak nem volt rá szüksége, ezért nagyon nem várta. Izgult attól, amit a jövő tartogat a számára, a sors, amit ő saját maga nem alakíthat.

                                                         1. rész VÉGE